Budapest Mezei
2005.03.27. 13:53
A mezei eredménylista és Bakos László által írt újságcikk
Nógrádi megszállás alatt a főváros Atlétika – Mezeifutó Budapest-bajnokság |
|
Az idei verseny szervezőinek sikerült eltalálni a tavasz utolsó télies időjárású napját, így a futóknak a vaddisznók által irigyelhetett sár mellett az orkánerejű széllel és esővel is meg kellett küzdeniük. A dagonyázás után a valamennyi nógrádi induló sikerélménnyel térhetett haza, összesen hét ezüst- és két bronzérmet szereztek.
Kezdésként a gyerek korosztályban induló balassagyarmati trió, Olicsek Alexandra, Kovács Domonkos és Bíró Bernadett tartott éremszüretet, remek futással valamennyien dobogósak lettek. Később aztán a serdülők sem maradtak adósak a jó eredményekkel. A salgótarjániak közül a 2004-es évben a város legjobb ifjúsági sportolóinak megválasztott, s ezúttal a másnapi tájfutóversenyre is készülő Koós Brigitta, illetve Fehérvári Zsolt egyaránt második tudott lenni korosztályában. Az ifistáknál az egyre jobb formába lendülő salgótarjáni, Pasztuhov Renáta remekelt, míg a balassagyarmati Egri Balázs a tarjáni Paulovits Richárdot megelőzve végzett a második helyen. Balázs edzője, Schneiderné Dinea Emese teljes mértékben elégedett volt futóival. Az első mezei versenyén induló Paulovits Richárd óvatos kezdés, és kemény hajrázás után futott fel a dobogóra, de edzője, Máté Csaba szerint ha több a versenyrutinja, akár előrébb is végezhetett volna. A szakember kiemelte, hogy futói mostanában betonon edzenek, így a csúszós sárban idegenül mozogtak.
A fővárosban rendőrnek készülő junior korosztályú tarjáni Nágel Tamás sokáig vezette a mezőnyt – ami a hatalmas szélben meglehetősen fárasztó – s a későbbi győztes csak az utolsó körben tudta megelőzni. Edzője, Szilágyi Tibor elmondta, hogy a tanulmányai miatt a tél folyamán legyőzőjénél kevesebbet és roszszabb körülmények között készülő Tamás meglepően jól futott. Az edző szintén kiemelte Fehérvári Zsolt teljesítményét is.
A felnőttek közt induló Molnár Dániel a versenyt csak felkészülési állomásnak tekintette a vasárnap megrendezésre kerülő olaszországi Vigarano-marathonra, hiszen tudta, hogy a Budapest-bajnokságon a nagy sár miatt úgysem tud jó eredményt elérni, ugyanakkor Vigaranóban mindenképpen szeretne jól futni.
A nógrádiak eredményei. 1995-ös gyerek lány (1500 m): 2. Olicsek Alexandra. 1994-es gyerek, fiú (3 km): 3. Kovács Domonkos. 1993-as gyerek lány (1500 m): 2. Bíró Bernadett. 1993-as gyerek, fiú (3 km): 6. Kovács Sebestyén (mind Balassagyarmati Vitalitás SE). 1991-es serdülő lányok (3 km): 2. Koós Brigitta (Salgótarjáni AC). 1991-es serdülő fiúk (4500 m): 4. Béla Attila, 5. Kovács Boldizsár (mindketten Vitalitás SE). 1990-es serdülő fiúk (4,5 km): 2. Fehérvári Zsolt. Ifjúsági lányok (4,5 km): 2. Pasztuhov Renáta (mindketten SAC). Ifjúsági fiúk (6 km): 2. Egri Balázs (Vitalitás SE), 3. Paulovits Richárd. Junior fiúk (6 km): 2. Nágel Tamás (mindketten SAC). Felnőtt férfiak (9 km): 7. Molnár Dániel (SAC Salgó-Sík).
Bakos László
http://www.nogradmegyeihirlap.hu/index.php?apps=cikk&d=2005-03-18&r=5&c=389760 |
|